Urban Terror ismertető
Ez a cikk megjelent a Hungarian MMO Centralon is.
Nos, be kell vallanom, hogy egy teljesen középkategóriás játékról van szó, melyben terroristák és anti terroristák ölik halomra egymást (vagy inkább kékek és pirosak..).
Játékélmény:
Eléggé ízlésesre sikerültek a menük és a töltőképek. Mikor becsatlakozol egy szerverre, lehetőséged van felszerelést választani. Véleményem szerint ez nagyon jól kidolgozott része a játéknak, mert az elsődleges és másodlagos fegyveren kívül vihetünk még magunkkal mellényt, és hasonló kiegészítőket is. Viszont ha mondjuk viszünk gránátot, már nem vihetünk fejvédőt. Stb.. Első és szerintem leginkább zavaró tényező, hogy a fegyver túlságosan is belóg a játéktérbe, ezzel megnövelve esélyét, hogy valaki olyan szedjen le, akit nem is látunk. A játék mentségére szóljon, hogy tele van jó ötlettel. Például ha meglőnek, akkor elkezdesz vérezni és addig HP-t vesztesz, amíg egy valaki meg nem dob egy elsősegélycsomaggal. Egy másik az a minimap. Tökéletesen lehet látni rajta, hogy ki, merre manőverezik csapatunkból. Jól ki van alakítva a fejlövés is, illetve a különböző végtagok sérülése. Érdekes ötletnek tartottam, hogy a shotgun esetében az R gombra, csak egy töltényt helyez be. Egyesével kell feltölteni. Tele van a játék ilyen csemegékkel, csak sajnos valahogy nem sikerült megtalálni azt az egyensúlyt, ami kiemelné a jók közé.
Grafika:
A játék Quake 3-as motort használ, és ahhoz képest, hogy az mire képes (lásd CoD), ez eléggé szerény alkotás. Nem is kifejezetten a tájra gondolok, mert az még rendeben, de a modellek hihetetlenül kockásak. Közelről nézve már kicsit tűrhetőbb, de távolról nem igazán érzékeled, hogy az ott most mi akar lenni (azért azt látod, hogy egy játékos :P). Érdekes, hogy nem találtam benne robbanás elfektet. Megdobtak gránáttal, és csak a hang volt, halál, de semmi robbanás. Furcsa. A másik, ami ezen a téren még zavaró, az az animáció. Eléggé furcsán futnak szegény modellek, hogy az ugrást ne említsem.
Hangok:
Ezekkel meg voltam elégedve, jól eltaláltak lettek. Igaz, tudnék jobb példákat is mondani, de ezek sem rosszak.
Irányítás:
Tipikus FPS WASD + egér. Az egér kicsit nekem lassú volt úgy alapbeállításban, de kis config és jó.
Összegezve:
Ez egy nagyon jó próbálkozás, csak valami hiányzik belőle. Valami, ami a CS-t is naggyá tette. De úgy érzem, ezt a valamiit kis fejlesztéssel bele lehetne rakni. Egy próbát mindenkinek megér.
Glerikud