ROT 2008
A mai napon megrendezésre került az iskolánkban az az éves esemény, amelyet én személy szerint nagyon vártam. A program délután négyre volt tervezve, ennek ellenére én már negyed órával előtte ott voltam, a többi osztálytársamra várva. Végül mindannyian beszivárogtak, és kezdetét vette az előadások sorozata, melyek többségét én ugyan kicsit feszültnek találtam, kicsit kevés humorral, de ennek ellenére rengeteg hasznos információt osztottak meg velünk, de nézzük is sorban:
Állóhullámok rejtelmei:
Itt megtudtuk, hogyan működik a mikrohullámú sütő. Felettébb érdekes volt ahogyan a hullámok és a csomópontok ott valamit csináltak és a rézlemezen kialakult egy görögdinnye képe. Bár rövidnek találtam, mégis mondott újat nekem is, pedig azt hittem eleget tudok a mikrosütőről.
Szent-Györgyi Albert és a C-vitamin:
Fény derült arra, hogy Szent-Györgyi Albert hogyan fedezte fel a C-vitamint a paprikában. És mindezt egy vacsorai kifogás kezdte.
A tökéletes számok:
Azt hittem, hogy az előadás így fog kezdődni: „Tökéletes számok nincsenek. Köszönöm a figyelmet!”. Azonban ennél egy kicsit bővebb instrukcióval kellett szembenéznünk, ami végül is teljesen logikus volt, és kiderült belőle, hogy mit nevezünk tökéletes számnak, mégis a fáradt agyammal nem sokat fogtam fel belőle. Valami p-1 volt benne az tuti.
Memóriajátékban a csimpánzok jobbak:
Hát amit itt láttam az kifejezetten meglepett. Egy csimpánzt megtanítottak a számok sorrendjére és egy memóriajátékba ültették azt. A képernyőn megjelentek a számok 1-9-ig és kb. 400ms után fehér négyzetté változtak. Most el kellett találnia szegény állatnak, hogy mi volt a sorrend. Ha sikerült, kapott mogyorót. Olyan gyorsan csinálta, hogy csak néztünk. Az egyetemista hallgatók meg olyan lassan, hogy ott meg még jobban néztünk. A végén azonban elgondolkodtunk: Ha minden nap ezt gyakorolnánk (ahogy a csimpánz is tette), akkor lehet nekünk is menne így…
A csavart labda titka:
Két Úriember jóvoltából immáron azzal az információval is büszkélkedhetünk, hogy mit csinál a csavart labda repülés közben. Érdekes volt, hogy említésre került a foci a tenisz és a golf is, de a pingpong nem. Nah, most el is bizonytalanodtunk.. Tehát akkor ez most a pingpong esetében nem is működik? Mindenesetre az ügy kivizsgálása érdekében további kísérletek fognak lezajlani a H3 Magazin pingpong meccsein.
A Föld a mi lakásunk:
Ez az előadás volt szerintem a legfontosabb mind közül, sajnos azonban itt figyeltek a legkevesebben. Szó esett arról, hogy az ember mennyire kizsigerelte a Földet és, hogy ezen változtatni kéne. Ezzel teljes mértékben egyetértek, hiszen ez ad nekünk otthont.
Itt volt egy tíz perces szünet, ami rám fért, ugyanis szétültem a seg… akarom mondani: elzsibbadt a hátsó felem ülés közben.
Komplex vegyületek kémiája és biológiai jelentősége:
Nagyon sok és érdekes dolgot tapasztalhattunk ezalatt az előadás alatt. Sok szép színes lé keveredett, lett ott vízfesték, folyékony gyurma is, és még sok minden. Sajnos ilyen időtájt éhesen és fáradtan koncentrálni még nehezebben tudtam…
Figicska:
Egy Pascalban írt számítógépes játékkal volt dolgunk, amelyből távolról nem sok minden látszott, és úgy nagyjából a lényege se esett le, hogy miért kergetik azok egymást. Viszont a magyarázatból kiderült, hogy itt komoly munkáról van ám szó, amely előtt le a kalappal.
Teller Ede életrajza:
Egy bő jellemzés ütötte markunkat Teller Ede életéről, egész intim részletekig belemenően: Halála után is kapott díjat, milyen díjakat kapott, miért Mátyás királynak van köze az adott díjhoz, stb…
Aranymetszés:
Sajnálatos módon ez volt a másik előadás, amiből semmit sem fogtam fel. Az megmaradt, hogy valami köze van a derékszögekhez, meg a piramisokhoz, de hogy mi, arról inkább a Tisztelt Előadót kérdezzétek.
Hőtan és automata:
Szerintem ez az előadás volt a legsikeresebb, ugyanis már közvetlen a kezdése után tapsot kapott az előadó a mikrofonproblémák miatt. De ahogyan összeroppant a doboz és a tejből tea lett valóban érdekes volt.
Ezeket követték a versenyek, amik eszes kérdésekből álltak, jól kiosztva a munkát a csapattagoknak. A bónuszkérdések voltak a legjobbak, melyekből fény derült Bartha Tanárúr lábméretére és még sok egyéb másra is. Az eredményhirdetést nem vártuk meg, mert előrementünk a menzához és egy jót csevegtünk Kati nénivel, mielőtt bebocsájtást nyertünk volna a svédasztalos fogadásra, amiből kiderült, hogy a konyhán tevékenykedők ismét kitettek magukért.
Glerikud