Rain Cjendago 4. rész

Kellemes nyári délután volt. Lágy szellő mozgatta a lombos fák ágait, ahol madarak pihentek, majd felszálltak, hogy tova szálljanak a gyönyörű kék égen.

Rain épp készülődött, és közben a tájat figyelte. Milyen szép, gondolta magában. Örökké elnézné most. Ha egyszer elnyeri a hallhatatlanságot, felhagy a küzdelemmel. Vidékre költözik és pecázgatásból vagy földművelésből fog élni. De hosszú út áll még előtte, ideje hát indulni. Felült a lovára, és léptetni kezdett.

Ahogy tippelte, a következő nagyobb város 15-20 mérföldnyire lehet. Ott térkapun megy a következő városba, ugyanis minél hamarabb északon akar lenni.

A lassanként lemenő nap sugarai épp a kapu őrökkel társalogva találták Raint. 2-en voltak, az egyik magas a másik pedig alacsony volt. Mindketten rövidkardot szorongattak a kezükben, mellükön a város címerét viselték. A városba vezető kapu előtt áltt egy őrbódé, onnan futottak ki és állították meg fontoskodva Raint. Ideges hangon közölték, hogy a herceg rendelete szerint minden a városba érkező idegennek 50 ezüstnyi kapupénzt kell fizetni. Rain nem akart bajt, ezért kifizette a pénzt és belovagolt a városba.

Útja egy patak mellett vitt el, aminek a partján asszonyok mostak és gyerekek játszottak. A poros út másik oldalán faházak álltak, néhány előtt hajadonok sepertek. Rain megállt a lovával és patakot nézte. Az egész olyan békés volt. De a háború sajnos idővel ide is elér, és akkor harcolniuk kell a földjeikért, a családjukért, és az életükért. Rain a sok ártatlan emberre gondolt. Milyen békés itt minden, gondolta újra. Nem hagyja ezt a várost elesni. Ezt már nem. Elmegy a városházára és felajánlja szolgálatait. De előtte északra megy. Addig is ha démonokkal találkozik, kiírtja őket egytől egyig. Lovával léptetni kezdett.

Mikor a városháza épületéhez ért, rögtön felismerte azt. Jellegzetes nagy kőépület volt, emelettel és pincével. Kikötötte a lovát és az ajtó felé vette az irányt. A bejárat előtt 2 őr állt, ugyanolyan ruhában és fegyverben mint a kapunál. Rain elmondta jövetele célját, amazok pedig beeresztették és a mágus elé kísérték. Hosszú, fákylákkal megvilágított folyosókon mentek, elágazásokon át, és Rain próbálta megjegyezni az utat, hátha sietősen kell távoznia. Egyszer csak egy vastag faajtóhoz értek, amin az őrök bekopogtak.
- Jöjjenek be – mondta egy mézesmázos hang.

A varázsló egy karosszékben ült, és ahogy Rain feltűnt, a mágus mélyen a szemébe nézett. A varázslónak furcsa, zöld szeme volt. Rain hátán abban a pillantban végigszaladt a hideg és megremegett. Végigmérte az előtte ülő alakot. Középmagas volt, hosszú ősz haja volt, de a homloka már kopaszodott. Elég idős lehetett már, és biztos nagyon tapasztalt. Zöld köpenyben volt, zöld ingel, és zöld nadrággal. Kezében bot, a bot tetején smaragd díszelgett.

A mágus felállt, előre lépett és lágy hangon szólalt meg:
- Üdvözöllek téged, Rain Cjendago. Már nagyon vártalak.
Rain szeme elkerekedett és szóra nyitotta volna száját, ám a mágus közbevágott:
- Nem szükséges magyarázkodnod, tudom hogy egy démon állta az utadat, és azt is hogy sikeresen győzelmet arattál. Nem hibáztatlak a késésért, ne aggályoskodj.
Rain úgy érezte elfogja az émelygés. Honnan tudhatja mindezt? Mi az ördög ez? Talán egy Asskhar álruhában? Nem, azt érezné. Akkor Mi ez? Miért? Hogyan? Rain körül forgott a világ. Meglehet hogy a varázsló olvas a fejében? A mentális védelmének elég erősnek kéne lennie. Nem értett semmit. Tanácstalan volt. Félt, reszketett. Erőt vett magán, és egy mondatot préselt ki reszkető ajkai közül:
- Ki… vagy.. te.?
A varázsló nyugodt, lágy hangon folytatta:
- A nevem Anton’das, és érted jöttem északról Rain Cjendago. Halhatatlanná teszlek, mert ennek így kell történnie. Megjövendőltetett. Ámbár biztosnak kell lennem hogy téged említ a prófécia, ezért kikell állnod három próbát.
Rain szíve úgy zakatolt mint még soha. Az iménti rosszulléte már sehol sem volt, hiszen karnyújtásnyire van a cél. Lelkesen kiáltotta a varázsló hitvány pofájába:
- Nincs oly feladat ami kifogna rajtam! Mondd hát mit kell tennem!

Tru