Rain Cjendago 5. rész

- Nagyon bátornak tűnsz, és látom, önbizakodásban sincs hiányod. Vigyázz, ifjú harcos, ez a vakmerőség a halálod is jelentheti. – Mondta a varázsló. Rain dühbe gurult. Nem tűrhette hogy egy ilyen ostoba alak oktassa ki a bátorságról. Ordítva szegezte neki a kérdést:
- MONDD MEG MI AZ ELSŐ PRÓBA DE AZONNAL!
- Üss meg – mondta a varázsló higgadtan, mézesmázosan.

Rain koncentrált, azzal rárontott a mágusra. Mikor a közelébe ért, csapásra emelte pallosát, ám a varázsló egy könnyed mozdulattal a pusztakezével hárította a csapást. A meglepetéstől Rainnak nem sikerült hárítani a mágus ütését, ami gyomorszájon találta. Az ütés nyomán behorpadt páncélja. Hatalmas erejű csapás volt, Rain térde rogyott és ajkai közül vér szivárgott.

- Mi történt a legendás harcossal? Csak nem okoztam fájdalmat? Ó hogy én mennyire sajnálom, engedd meg hogy segítsek – mondta a varázsló szokásos visszataszító stílusában, és a kezét nyújtotta.
Rain felugrott és teljes erejéből a varázsló keze felé csapott roppant pallosával. A varázsló elhúzta kezét, és Rain ütése úgy látszott nem ér célba. Ám a pallos félkörívet írt le és alulról telibe találta a varázsló csuklóját. Rain már már látta maga előtt a vér fröccsenését, de ehelyett egy égrengető csattanást hallott, és a pallos középtájon szilánkökra tört.

Rainnak ez sok volt. Mostmár nem tudott mit kezdeni a varázslóval.
- MIFÉLE DÉMONI SZERZET VAGY TE OSTOBA? – ordította.
- Most nem az a lényeg, hanem az hogy kiálltad az első próbát. – felelte higgadtan a mágus.
Rain egyszerre érezte hogy megnyugszik. Erre nem is gondolt. Sikerült. Közelebb került céljához.
- Most az egyszer szerencséd volt. De tönkretetted a pallosom. Gyerekkorom óta ezzel harcoltam. Mit gondolsz hogy fogok ezentúl harcolni? – kérdezte
- Ugyan barátom, nézd csak meg a tokod a hátadon. – felelte amaz.
Rain megtapogatta a kardhüvelyét. És ottvolt benne szeretett fegyvere. Kihúzta és a varázsló elé vetette.
- Nem kell. – mondta.
- Ugyan fiam, tedd el, hiszen a te fegyvered.
- Azt mondtam: NEM KELL! Azt a fegyvert még a fivérem kovácsolta csak nekem, véres verejtékkel hosszú napokon át. Egy mágiával készült vacak nem pótolhatja azt!!
- Ahogy akarod. Akkor majd szerzel másikat ahonnan akarsz. Kíváncsi vagy még a második próbára? Vagy az ostoba érzelgősség elvette tán az eszed?
- Mondd mit kell tennem.
- A második próba nagyon egyszerű. Gyere megmutatom – azzal a varázsló elsétált Rain mellett ki a szobából.
A városháza előtti téren állt meg. Bal mutató ujját előre nyújtotta, és ott ahova mutatott nagy porfelhő kavarodott. Miután leült egy Rainéhoz hasonló teljes vértezet csillogott a nap fényébe.
- Ebben a páncélban kell elfutnod a város egyik végéből a másikba. – mondta
- Háh, mi sem egyszerűbb ennél – felelte Rain, azzal 15 perc szenvedés után levetette régi páncélját, és nekilátott hogy felvegye az újat. Azaz, csak nekilátott volna, ugyanis nem tudta megemelni a páncélt. Akárhogy erőlködött, a páncél meg sem moccant.
- Lehetetlen amit kérsz. Ezt a páncélt egy halandó sem bírja hordani. – mondta Rain szárazon.
- Így van, leszámítva egy embert, akinek sorsa az hogy hallhatatlanná váljon. – felelte a varázsló – ha tényleg te vagy az, meg tudod csinálni.
Rain töprengett. Ha fizikai teste képtelen legyűrni egy akadályt, mentális erejéhez kell fordulnia. Ám ilyen helyzetre nem tudott megoldást. Nem tud mit tenni, ki kell találnia vakalamit.
Rain koncentrálni kezdett. Minden egyes porcikájával koncentrált. Erő. Erő. Erő! Erő!! ERŐ!!! TÖBB ERŐ KELL!!!
A varázsló Raint figyelte. Nem tudta miben mesterkedik az ynevi, de remélte sikerrel veszi az akadályt.
ERŐŐ!! ERŐŐ!!! ERŐ!!! Rain agyában többé nem volt más. Minden izmát megfeszítette, és koncentrált.
- TÖBB ERŐ KELL!!!! – ordította. Testét lassan sötétzöld ragyogás vette körül.
- ERŐŐŐŐ!! – ordította magából kikelve. Testét körbevonta a ragyogás és egyre erősebbé vált. Egyre erősödött, növekedett még végül a föld repedezni kezdett Rain körül. A szél erősödni kezdett, és a ragyogás láng alakúvá vált és nagyon gyorsan haladt Rain talpától feje tetejéig. Újra és újra. Rain egész testét sötétzöld lángok nyaldosták.
Rain kinyitotta a szemét, és sosem érzett erő áramlott egész testében. Oda ment a páncélhoz, fél kézzel megfogta, felemelte és elhajította. A páncél pedig repült, repült mint az ágyúgolyó. Széthasadt előtte a levegő, és mire a falubeliek ráeszméltek mi történik, a falu végéből hatalmas porfelhő szállt fel.
Rain a mágushoz fordult:
- Elégedett vagy? – kérdezte.
A varázsló pedig csak a falu határát nézte. Meredt tekintettel. Csak bámult, és csak bámult. Aztán tekintetét lassan Rainra emelte, és nagyon lassan így szólt:
- Igen, azt hiszem, kiálltad a második próbát. A harmadikra csak holnap kerül sor.
Rain elégedetten indult a fogadó felé és azon töprengett, vajon miféle mágiát tanult ő hogy ilyesmire képes. Nem akar efféle trükköket alkalmazni. Ilyesmihez csak végszükségben szabad fordulni, megbízhatatlanok az efféle erők.
Ahogy Rain gondolataiba mélyedve sétált, egyszercsak elrepült 3 tőr a válla illetve a feje fölött és az előtte lévő ház falaiba álltak. Rain reflexszerűen hasra vágta magát.
Lépéseket hallott, és valaki kacagott mögötte. Egy lány. Egy ismerős lány. Valahonnan a távoli múltból, ismerte ezt a kacagást. A kacagás abbamaradt:
- Nem vagy olyan gyors mint vártam. Mi a gond, bátyám?

Tru