Rain Cjendago 6. rész

Rain a földön feküdt. Újra felcsengett benne a kérdés: “Mi a baj, bátyám?” Ahogy tudatosult benne, mit is jelentenek ezek a szavak, Rain úgy pattant talpra mint az ágyúgolyó. Megfordult, és egy gyönyörű, fiatal lányt látott maga előtt.

Különleges, hófehér csizmája makulátlan volt az út porának ellenére. Formás combjai felső részét hófehér szoknya takarta el a kíváncsi szemek elől. A lány ujjatlan felsőrésze nem ért le egész a derekáig, szép, laposhasfala férfiak tekintetét babonázta és a mély kivágás látni engedte gyönyörű telt keblei egy részét. Nyakában csiszolt gyémántamulett ragyogott a lemenő nap erőtlen sugaraiban.

Rain a bájos, már-már elfeledett arcra nézett. Megismerte a játékos, gesztenyebarna szemeket, amely annyiszor nevetett rá. Megismerte a vállig érő, fényes,tejfölszőke hajat. Az imádott húga állt előtte. A húga, aki annyira hiányzott neki, a hideg éjszakákon. A húga, akit annyira látni szeretett volna egy egy győztes harc után. A húga, aki riadtan ébresztette fel egy viharos éjszaka közepén.

Raint elözönlötték az emlékek, és talán az örömtől hogy újra látja, talán a bánattól hogy ennyi ideje nem látta, de a rettenthetetlen harcos szemébe könnyek szöktek. Odafutotthúgához, és zokogva szorította magához.

- Lyssa, elsem tudod képzelni mennyire örülök – szipogta.
- Nekem is hiányoztál testvérem. – felelte a lány – látom erős férfi lettél. Büszke vagyok rád. Gyere, béreltem egy szobát a fogadóban, ott kényelmesebb lesz beszélgetni – azzal közösen vették az irányt a falu szélén álló fogadó felé.

Rövid séta után szemük elé tárult a fogadó épülete. Egyszerű faház volt sok ablakkal, és egy emelettel, amit nádtető fedett. Az ajtó fölött cégér hirdette: Fáradt utazó.

Ahogy Rain és Lyssa belépett, sülő hús illata csapta meg az orrukat, mire rain gyomra éhesen megkordult. A taverna főhelysége szépen be volt rendezve. A helység egyik oldalán hosszú pult nyújtózott, vele szemben az egyik sarokban egy kandalló égett. A teremben három-négy faasztal állt, az egyiknél két varázshasználó vacsorázott. Raint kirázta a hideg.

Lyssa a pulthoz ment és finoman rácsapott. Rain követte.
- Mit parancsol a hölgy? – kérdezte, majd látva Raint hozzátette: És az uraság?
- Hozzon 5 adag sültet a szobámba. – felelte a lány – és 2 kupa sört. – mondta Rain.
- Azonnal, asszonyom. – azzal a kocsmáros elsietett a konyha felé.

- Gyere – mondta Lyssa Rainnak, azzal elindult felfelé a lépcsőn. Az emeleti folyosón végigérve, Lyssa a huszonhármas számú szobához ment és benyitott.

Kellemes meleg volt odabent. Nem volt nagy helység, az ágy, a kis asztalka és a láda szinte minden helyet felemésztett. Az ágy fölött egy ablakon sütött be a lemenő nap utolsó sugara. Az egyik sarokbanLyssa fegyverei hevertek. Rain szemügyre vette őket: 1 rövidkard, 1 rövid íj, 5 dobótőr, 1 tőr, 3 dobócsillag, 1 hosszúkard, 1 kis pajzs és végül egy szabja.

- Hűűha – Rain elvolt ragadtatva a húgától.
- Ezeket mind tudod is forgatni Lyssa? – kérdezte.
- Persze, mit gondolsz dísznek vannak? – nevette a lány és elindult befelé. Rain követte és becsukta maga mögött az ajtót. Ebben a pillanatban Lyssa rákiáltott Rainra:

- KIFELÉ!! – azzal egy macska fürgségével ugrott ki az ablakon. Rain habozás nélkül követte. Ugrás közben még hallotta a kipattanó tűz szikráját, és a földre érkezve felrobbant mögöttük az egész fogadó.Rain egy árnyt látott elsuhanni a tűzben, amit minden bizonnyal Lyssa is észrevett ugyanis felpattant a földről és rohanni kezdett ki a faluból, az erdő felé. Rain nem akarta ismét szem elől veszíteni hugát. Soha többet. ígyhát nem volt más választása, ő is rohanni kezdett.

Tru