Rain Cjendago 2. rész

Posted in Big cuccok on augusztus 10, 2008 by Glerikud

Hideg, sötét éjjel volt. A harmatos fűben tücskök ciripeltek. A pusztaság üres volt és nyugodt.

Hirtelen egy szikrázó villámlás és egy szörnyű ordítás zavarta meg az éjszaka csendjét. Az ismeretlen alak úgy tornyosult Rain felett, mint maga a halál, hatalmas kaszája meg meg villant kezében. Rain minden testrészét roppant félelem járta át. Rettegett. Szívében érezte a rémület jéghideg szorítását.

A felette álló alak semmihez sem volt fogható. Távolról embernek tűnt, ám a két hatalmas, éjfekete szárny nem ezt sugallta. Páncélját átszakítva hátából kinőve tört az ég felé. A teli hold fénye rávetült az idegen arcára. A látvány leírhatatlan volt. Ekkor Rain szeme sarkából még láthatta, ahogy az alak hatalmas kaszája meglendül, egy másodperc alatt félkört ír le a levegőben, és Rain feje elválik testétől…

Rain körül forgott a világ. Nem tudta hol van, és mi történik vele. Égető fájdalmat érzett nyaka körül ugyanakkor azt is érezte, hogy fekszik a nyirkos fűben.

Mikor kinyitotta a szemét, a teliholdat pillantotta meg először. A parázs pislákoló fénye lassan kialudni látszott, és Rain meggyötörten, izzadtan, rémülten feküdt pokrócába burkolózva. Ismét az a szörnyű álom. Az a szörnyű álom, amely anyja halála óta kínozza őt. Biztos volt benne hogy ez a titokzatos idegen eljön majd érte egyszer, hogy megölje. Ezért fél Rain Cjendago a haláltól, ezért vált nagy harcossá, ezért keresi a módot a halhatatlanságra, és ezért harcol fáradhatatlanul. Ha az idegen újra felbukkan, készen akar állni a találkozásra, és leszámolni vele mindörökre.

Efféle gondolatokon töprengve fogadták a nap első sugarai Raint. Azóta a bizonyos álom óta nem aludt többet azon az éjszakán. Nem mert. Félt hogy újra megjelenik az alak. Nem akart vele újra találkozni.

Rain elővette nyeregtáskájából maradék zabkásáját, vizet töltött ki vizes tömlőjéből régi üstjébe, és miután elkészült a szegényes reggeli, mind egy szálig megette azt. Elvégezte dolgát, magára öltötte robusztus páncélzatát, nyeregbe szállt és vágtatott. Vágtatott tovább célja, a jeges észak felé ahol találkozhat a halhatatlanságot ígérő varázslóval.

Tru

Rain Cjendago 1. rész

Posted in Big cuccok on augusztus 10, 2008 by Glerikud

Tru sok szép és minőségi történetet alkotott az évek során, még a nagy katasztrófa előtt, ami miatt el kellett hagynunk a Földet. Jah, bocs, ez majd később..
————–

Kopogás az ajtón.

Pirkadt. Az ablakon a nap első sugarainak fénye szűrődött be. Rain felült az agyában, és megdörzsölte a szemét. Pirkad, állapította meg. Pontos az ébresztés. Az ajtó mögül férfias beszéd hallatszott:
- Rain úr, ébren van? Mostanra rendelte az ébresztést… – mondta a férfi.
- Igen kocsmáros, köszönöm az ébresztést – válaszolt Rain – Most elmehet.
- Ahogy parancsolja uram. A reggeli tükörtojás lesz frissen sült cipóval. Óhajt reggelizni?
- Igen óhajtok.
- Rendben van, a reggelit 10 perc múlva tálalom – mondta, majd óvatos léptekkel odébbállt.
Rain kikászálódott az ágyból és a kis szoba fali tükréhez ment, majd szemügyre vette magát.
Egy hatalmas termetű izmos férfit látott a tükörben, ahogy álmosan pislog önmagára egy szál ágyékkötőben. Rain legalább 2 méter magas, 100 kilós ember. Hatalmas izmai megdagadtak, ahogy befeszítette őket. Hát-középig érő hófehér haja rendezetlenül lógott lefelé.
Tekintélyt parancsoló külseje ellenére furcsa látványt nyújtott hófehér hajával és kreol bőrével. A kyrek már csak ilyenek. Szeme zöld volt, sajnálta hogy nem barna.
Odalépett a táskájához és felöltözött. A szokásos ruháját viselte: Koszos szürke ing, barna vászonnadrág és térdig érő bőr lovaglócsizma.
Miután végzett mindezzel, kinyitotta szobája ajtaját, és elindult lefelé a lépcsőn. A sülő tükörtojás fenséges illata csapta meg az orrát, mire a gyomra nagyot kordult. Leült a kandallóhoz legközelebbi asztalhoz és rendelt egy korsó sört.

Miután végzett reggelijével, Rain visszament a szobájába, ahol szedelőzködni kezdett. Kivette párnája alól eldugott tőrét, majd a csizmája szárán lévő markolatba csúsztatta, felfűzte övére erszényét, amely aranypénzektől volt súlyos, felcsatolta hátára roppant pallosát, felkanyarította fekete köpenyét, megfésülte a haját és végül fölvette súlyos teljes páncélzatát, aztán kiment a szobából.
Lesétált a súlya alatt nyekergő falépcsőn, és a pulthoz lépett.
- Csapos, fizetnék.
- 1 éjszaka, vacsora, reggeli, ébresztés – számolta az összeget a csapos – az annyit tesz, mint 1 ezüst.
Rain kifizette a számlát és kiment az istállóba lovához. Felnyergelte a paripát, adott neki egy kis vizet, nagy nehezen felkászálódott rá és kivágtatott a faluból. Útja egy közeli erdőben vitt, ahol reményei szerint találkozhat az emberrel, aki valamilyen segítséggel szolgálhat célja elérésében.
Hogy mi volt ez a cél? Nem kisebb dolog, mint a hallhatatlanság. Rain ugyanis pusztán 2 dologtól rettegett: A varázshasználóktól és a haláltól. Minden mást könnyűszerrel elintézett hála emberfeletti erejének, fürgeségének, leleményességének és hatalmas termetének.

Ígyhát Rain most magabiztosan vágtatott Észak felé, hogy felkeresse ezt a bizonyos varázslót. Vándorlása során már sokszor volt dolga efféle emberekkel, akiknél hallhatatlansága kulcsát kereste, ám eddig mindig zsákutcába botlott. Remélte, a varázsló egy szívességért cserébe elmondja, hogy segíthet Rainnak elérni célját. Eddig legalábbis mindig ez volt a módja.
Rain remélte, ezúttal megleli a titkot. Ezúttal nem bizonyul zsákutcának a varázsló, Ezúttal, elérje célját. Remény áradt szét egész lényében, amitől új erőre kapott. Megsarkantyúzta hát hátasát, és eltűnt a felkelő nap fényében.

by: Tru

Glerikud

A H3 Magazin mégsem költözik

Posted in Közlemény on augusztus 10, 2008 by Glerikud

Nos, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, hogy a költözés mégiscsak elmarad, mert a blogger.com kényelmesebb megoldás. Azért az új oldalra egy kis üdvözlőcikket írtam, ami nem maradhat le, hopp:
————
Szerintem elismerhetjük, hogy az elmúlt hónapokban olyan temérdek cikk is íródott (pláne magától), hogy akár most már pihenhetünk is egy kicsit. E gondolatok következtében összeütöttem egy új weboldalt a H3 Magazinnak és bevettem egy új Szerkesztőt. Köszöntsétek Tru-t! Nah, viccen kívül: igyekszünk majd ismét bepörögni és értelmetlen dolgokat irni.
————

Glerikud

A H3 Magazin költözik

Posted in Közlemény on augusztus 9, 2008 by Glerikud

A magazin másik weboldalra költözik. Mostantól ott lesznek elérhetőek a cikkek:
www.h3magazin.co.cc

Glerikud

Ingyen cuccok

Posted in Konténer on július 3, 2008 by Glerikud

Szeretnél ingyen cuccokat? Olyanokat, amelyekért SEMMIT sem kell fizetned? Teljesen ingyen?

A trükk csupán annyi, hogy egyes cégek ingyenes termékmintákat (mondjuk egy póló) vagy esetleg termékeket is felajánlanak egy regisztrációért cserébe. Ez nekik ugyanis reklám, mégpedig nem is rossz. Gondolj csak bele! Én is most rendeltem mondjuk egy pólót, és máris másoknak is elmondom, a cég több látogatót kap, neki megéri.

Nem is szaporítom tovább a szót. Néhány oldal, ahol az ilyen akciókat összegyűjtik:
http://www.ingyencuccok.hu/ – Sok minden van, legalább is kategóriaszinten. Termékek sajna nem túl sok (ahhoz képest, hogy máshol mennyi van), viszont magyar, ami kiemelkedő előny.
http://ingyenvan.blogspot.com/ – Szintén magyar, kevéske kínálattal, de megnézni mindenképp megéri.
http://www.all-free-samples.com/ – Első külföldi. Ezen már el lehet lenni jó pár órát, mire végignézzük.
http://www.totallyfreestuff.com/ – Napi frissítés, első ránézésre igen gazdag oldal.
http://www.freesamplesblog.com/ – Szintén blog, közepes választékkal.

Én a jelenlegi véleményem alapján ezt az oldalt ajánlanám elsősorban: http://www.totallyfreestuff.com/

Jó rendelést :P

Glerikud

Kerékpártábor 2008

Posted in Konténer on május 19, 2008 by Glerikud

Mint minden évben, az idén is szervez a HÓD Honismereti Túraegylet egy kerékpártábort, melyre minél többeteknek ajánlott eljönni. Lesz edzés, pihenés, múzeumok, szép helyek, nyugalom, tábortűz, éneklés és minden, ami jót el lehet képzelni egy táborról! Ez nem vicc, higgyétek el! Aki megy, az utána mindig visszatér évente a jó társaság miatt.

Tessék, néhány további információ:
/A most következő sorok a www.hodhte.hu weboldalról lettek kimásolva!/

Akik az elmúlt évben résztvettek a táborban és ebben az évben is jelentkeznek (résztveszek), a költségekből 1000,-Ft/fő kedvezményt kapnak.(ez év februárban kaptuk az értesítést a pályázat kiírótól, hogy visszamenőleg támogatást kaptunk, amit csak most tudunk érvényesíteni).

Lehet előleget fizetni a “HÓD” HTE számlájára, megjelölve, hogy kinek a részéről történik a befizetés, felsorolva a személyeket!
Számla megnevezése: “HÓD” Honismereti Túraegylet
Számla száma: 64700076 – 10015177

A táborban az egyéb kedvezmények igénybevétele csak tagdíjfizetésellenében lehetséges. Tehát, ha valaki nem kíván tagdíjat fizetni, akkor teljes költséget kell térítenie (15 000,-Ft/fő). Ebben az évben sajnos támogatás hiányában nem lehetséges az utazási költségek térítése (MÁV).

Általános információk

A „VIII. Honismereti kerékpártábor” időpontja:
2008. 07. 05. – 07. 12.
A „VIII. Honismereti kerékpártábor” tervezett helyszíne:
Zselic, Patca, Katica tanya.

A tábor előzetes költségvetése 35 fő gyerek + 25 fő felnőtt részére készült. A táborban 10 éven aluli gyerekek csak szülői kísérettel vehetnek részt! 5 év alatti gyerekek után nem kell fizetni.

Táborköltség: felnőtt + 5 év felett: 12 000,-
Ajánlott jelentkezési határidő a költségek 50%-nak befizetésével: 2008. 05. 31.
Az előleg összege egységesen: 6 000,-Ft/fő.
A tábor ideje alatt a kerékpártúrákon a fejvédő-sisak gyerekeknek kötelező, felnőtteknek ajánlott, gyerekeknek ajánlott még a könyök- és térdvédő viselete. Fényvisszaverő mellény mindenki részére KÖTELEZŐ!
Felnőtt felügyelet vonattal utazók részére a pályaudvari indulástól a pályaudvari megérkezésig tart.

Szállás : saját sátorban, az Patca, Katica tanya területén.
Lehetőség van 8 ágyas szobában (8 fő részére), emeletes ágyakban aludni, de ez külön + költség.
(7 éj x 1 300,-Ft/éj = 9 100,-Ft/fő)

Étkezés: naponta 5 étkezés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna hideg), este közös főzés, napi váltásban,
családok vezetésével (tányér + kanál szükséges).
Napi indulás: általában 9,00 órakor
A tábor jellege állótábor, naponta a tájegységen belül különböző nevezetes helyszínekre szervezett csillagtúrával (a „Táborprogram” – ban a nevezetes helyszínek külön említve).

A táborban nyújtott szolgáltatások:

  • A tábor megszervezése;
  • Felnőtt táborfelügyelet;
  • Napi kétszeri főétkezés (reggeli, vacsora), a napi kerekezés közben tízórai, ebéd és uzsonna;
  • Az étrendben feltüntetett ital csak gyerekek részére biztosított;
  • Az italról a felnőttek maguk gondoskodnak;
  • Táborozóhely, tisztálkodási lehetőség;
  • Napi túrákon a tájegység népi kultúrájából, népi építészetéből felkészült túravezetők és helyi, szakmai ismeretekkel rendelkező személyek tartanak ismertetőt, előadásokat;
  • A kerekezés ideje alatt gépkocsi kíséret;
  • Korlátozott számban fejvédő-sisak (térítésmentesen);
  • Korlátozott számban családi sátor (térítésmentesen);

A kiadásoknál:

  • Személyi jellegű kiadásokat nem terveztünk, a közreműködők anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik vállalt munkájukat;
  • A helyszíni gépkocsi kíséret és a napi élelmiszer vásárlások gépkocsi költségeit vettük figyelembe (10 liter/100 km – es fogyasztással);
  • A szállás költségeinél a kemping költségeivel számoltunk 60 fő részére,
  • Étkezési költség napi ötszöri étkezést vesz figyelembe (hideg reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és közös főzésű vacsora);
  • Egyéb kiadások között múzeumi belépő és a tanya-gazdaság napi belépői szerepelnek;

Néhány információ és tanács a táborban résztvevők részére

Utazás, érkezés, táborverés

  • Vonat indul: Bp. Déli pu. 7,30 Érkezik: Dombóvár: 10,00
    Átszállás: Dombóvár: 10,28 Érkezik: Kaposvár: 11,24
  • Találkozó vonattal utazók részére:
    07. 05-én reggel: Szentendrén : 5,45 – kor a HÉV végállomáson;
    Batthyány tér : 6,45 – kor a Duna-parti kijáratnál;
    Bp. Déli pu-on : 7,00 – kor a Pécsre induló vonat kerékpárszállító vagonjánál;
  • A csomagokat úgy kell pakolni, hogy a vasútállomástól (Kaposvár) 12 km kerekezés vár ránk, a csomagokat kerékpárral kell szállítani;
  • A vonat érkezése Kaposvár állomásra: 11,24
  • A táborba (Patca, Katica tanya) 15,00 óra tájban érkezünk;
  • Ha valaki korábban érkezik a táborba, akkor a sátrat a jelenlévő szállásadó kérésének megfelelően állítsa fel, gk-k a tábor területén nem állhatnak;
  • Játékot lehetőleg minden család hozzon magával (foci, labda, tollas, stb);
  • Amit viszont NEM AJÁNLATOS a táborba hozni: sétálómagnó, CD lejátszó, stb. Ezen tárgyak meglétéért a táborvezetés felelősséget nem tud vállalni;
  • Hazaérkezés: július 12-én (szombat) 17,00-ra a Délipályaudvarra.

Hasznos jó tanács és intelem a tábor idejére

  • A táborban mindenki saját felelősségére vesz részt, mindenki egyénileg felel saját gyermeke testi épségére;
  • A tábortűz élesztése és gondozása a fiúk feladata, a fagyűjtés közös munka;
  • A napi bevásárlást naponta szervezi és végzi 1 felnőtt + 2 fő gyereksegítő;
  • A tábor „műszaki” embereihez lehet fordulni, ha nem fog a fék, nem működik a váltó. De, ha lapos a tömlő, igyekezzen azt mindenki önmaga felpumpálni (tehát saját pumpa);
  • Áramforrás van a táborban, lehet kávéfőzőt és akkutöltőt üzemeltetni;
  • A napi túrákra az élelmiszer csomagokat a közös élelmiszerből mindenki saját családja részére a reggeli ideje alatt elkészítheti, és saját maga szállítja;
  • A napi italmennyiségről minden felnőtt maga gondoskodik;
  • A táborban első nap (szombat) vacsora nem készül, ezért erre a napra mindenki maga gondoskodik vacsoráról;
  • Ami kötelező: gyereknek felnőttnek egyaránt fényvisszaverő mellény!

Tábor program (pdf)

A tábori szöveget a Táborvezetőnek, Beck Lacinak köszönjétek :)

Glerikud

Anti-Emo levél

Posted in Elmélkedés on Április 28, 2008 by Glerikud

Ezt a levelet a fujjemo.mindenkilapja.hu fórumára írtam. Remélem minél többen elolvassák.

————-

Kedves Mindenki!

Ma végignéztem az Anti-Emo oldalatokat, és meg kell, hogy mondjam szakadtam a röhögéstől, majd hanyatt estem a székemben :D Elismerésem, ezek jók :D
Azonban: Azért írok ide, mert a fórum a 255 karakteres korlátjával szerintem túl szűk lenne nekem.
Mindenek előtt le szeretném szögezni, hogy én is utálom az EMO-sokat, de nem azért, ahogy öltözködnek, az nem érdekel. Lopják attól a stílust, akitől akarják, és hallgassanak olyan béna zenéket, amiket akarnak és hát akkor majd mennek a falnak. Ő dolguk. Én nem emiatt utasítom el ezeket az embereket. Nyílván vannak olyanok, akiknek nem tetszik az én stílusom sem, tehát erről ennyit. Ami viszont olyan mértékű ostobaságra ad bizonyítékot, ami miatt megéri őket egyenesen idiótáknak nevezni, az az egész gondolkodásmód. Most mondjátok meg: Nem hülye az, aki utálja az életet? Aki csak a szenvedésre figyel? Én is sírva fakadok, hogy vannak olyan beteg gondolkodású emberek, akik így bánnak magukkal.

Egy tanács az EMO-soknak: Egy hétig, de csak egy hétig, nem kell tovább, ha nem tetszik, de egy hét a minimum: Próbáljátok ki milyen teljesen fordítva élni. Mindennek a pozitív oldalát nézzétek, gondolkozzatok pozitívan, szeressétek az embereket, járjatok színesben, hallgassatok vidám zenéket, sétáljatok, élvezzétek a természetet. Ez után az egy hét után vessétek össze az EMO-s napjaitokban tapasztalt élményt ezzel az egy héttel és ha akarjátok, menjetek vissza az EMO-ba.

Egy másik tanács, ezúttal az Anti-EMO-soknak: Ti pedig ne foglalkozzatok ilyen emberekkel. Nézzétek meg mit műveltek!! Ahelyett, hogy segíteni próbálnátok egy ilyen emberen, kigúnyoljátok, anyázzátok, hát csodálkoztok, hogy ettől megsértődik és csak szomorú tud lenni (megjegyzem: kevés olyan ember van, aki képes túltenni a szomorúságán és nem belemélyedni). Ne piszkáljátok őket. Ha hülyék, akkor legyenek azok. De ha mindenképp tenni akartok valamit, akkor a szurkálódás helyett mutassátok meg nekik az élet szép, fényes, pozitív oldalát. Minél inkább ellenük vagytok, csak annál többen lesznek, hisz végül is Ti vagytok azok, akik ezt a stílust szaporítjátok! Szerintem az anti-emo oldalt át kéne alakítani emo-segítő oldallá :)

Tehát az én véleményem: Ez a két oldal vagy váljon szét és mindenki éljen, ahogy neki tetszik, vagy ha együtt maradnak, akkor értsék meg egymást és legyenek boldogok együtt.

Hogy miért baj, ha valaki csak a szenvedésre figyel???: Fogalmam sincs ki ismeri az Univerzum egyik legnagyobb törvényét, de adja Isten, hogy a jövőben sokan ismerjék. Ez a törvény a Vonzás Törvénye vagyis A Titok. Tudói pedig a Titokgazdák. A lényege: Amire erősen koncentrálsz azt bevonzod. Én itt most csak felszínesen beszélek róla. Akit érdekel, az keresse fel Byrne Rhona: A Titok című művét. Tehát aki boldog, az azért boldog, mert pozitívan gondolkozik és az emosok azért szenvednek sokat, mert a negatív dolgokra figyelnek. Tehát ezzel csak még több szenvedést vonzanak be az életükbe. Ha ez megvolt, akkor arra figyelnek, JAJJJ JAJJ MÉG TÖBB BAJ! Holnap jön még több.. És így tovább és tovább… Már nem tudom pontosan ki mondta, de a könyvben benne van: “Ha ellene vagy, mellette vagy!”. Minél több negatív dologra figyelsz, annál több jön. Minél jobban küzdesz a negativitás ellen, annál több jön. Megoldás? Igen: Figyelj a pozitív dolgokra. ;)

Nah, csak ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm az olvasást!

Glerikud

Ki a szabadba!

Posted in Elmélkedés on Április 28, 2008 by Glerikud

Végre itt a tavasz. Nem ismerek mindenkit, de én speciel nagyon vártam. A téli kopár fák helyett végre zöldellnek a levelek, nő a fű, sorra váltják egymást a virágok, csiripelnek a madarak és már a patakban is vadkacsák pancsolnak. Az emberekről is sorra kerülnek le a ruhák (szerencsére még időben megállnak a vetkőzésben, huh..), a lányok is egyre szebbek lesznek és talán már egyre többen választják a biciklit vagy a gyaloglást az autó helyett. A nagyszülők újra nézhetik, ahogy szeretett unokáik ott szaladgálnak a gyönyörű kertben. Közeledik a nyári szünet is, körülbelül már csak másfél hónap van hátra, felkészülnek a családok a nyaralásra, a gyerekek a vízipisztolycsatákra.
Én is itt ülök az iskolapadban és nézek ki az ablakon. Szinte már érzem a friss levegőt és a szelet, ahogy az arcomba csap.
Ezzel a kis szöveggel pusztán annyit akarok mondani, hogy kapcsoljátok ki a TV-t, a számítógépet és menjetek ki a szabadba! Sétáljatok, ne gondoljatok másra, csak élvezzétek, ami elétek tárul, játsszatok a barátaitokkal, biciklizzetek. Élvezzétek ki a jó időt, amíg még lehet!

Glerikud

TrackMania: Nations Forever ismertető

Posted in Ismertető on Április 25, 2008 by Glerikud

Ez a cikk megjelent az MMOCentral.hu-n is.

Rólam tudni kell, hogy én nem rajongok az autós játékokért, kevés van ami megfog. Ebben az esetben viszont egy ilyen példánnyal van dolgunk.
A játék történelme elég messzire nyúlik vissza, de most csak a fontosabb részeket emelném ki: Eredeti neve csak simán Nations volt, és mikor az aktív felhasználók száma elérte a 4 milliót, akkor készült el hozzá a Forever patch, ami kiegészítette jó pár extrával, érdemes tehát rálesnie azoknak is, akik régen játszottak vele.
Maga a játék arról szól, hogy egy stadionban kell különböző pályákon versenyeznünk az idővel. Ebben így első hallásra nincs semmi pláne. Az érdekesség az, hogy a pályák nem szokványos „kanyargós” darabok, hanem ugratósak, falon hajtósak, halálkanyarosak és még sorolhatnám. Erre csak rátesz egy lapáttal, hogy a játékosok is szerkesztethetnek saját pályákat, amiket aztán odaadhatnak barátaiknak. Ha már a szerkesztésnél tartunk, lehet a kocsit is festeni, matricázni, röviden: skinnelni. A single játékmód össz-vissz annyi, hogy a készítők alkotta pályákon kell minél jobban teljesítenünk, ezzel érmeket elérve, amik alapján sorba rendez minket a ranglistán a játékosok között a program. Ha meguntuk a gép elleni menést, versenyezhetünk LAN-ban, vagy Interneten is (persze a ranglistához, netes játékhoz szükségünk lesz egy accountra, amit a játékon belül ingyenesen elkészíthetünk). Nem játszottam sokat mások ellen, mert gyakori a szívatós pálya és a gép is belassul multiban a sok autó miatt. A játékban ezen kívül még egy barátlista is helyet kapott, illetve láthatjuk, hogy barátaink hol tartanak a medálfarmolásban.
Az irányíthatóság nem igényel különösebb kiemelést, megszokható, jól eltalált.
A grafika viszont a gépigényhez képest kiemelkedő. Engem anno a grafika fogott meg benne. Nagyon szép, ahogyan ott csillog az autó és a többi. Egyedül multiban izzad meg nagyon a gép.
A hangok szintén kellemesek. Verseny közben odaillő zene megy, az effektek is passzolnak. Egyedül ha már huszadjára kezdet újra a pályát, akkor már kicsit zavaró a motor hangja…

A játéknak létezik egy fizetős változata is, csak az nem Nations. Annak a neve United Forever. Több játékmód van benne, több pálya, több lehetőség és még sok más. Megéri megvenni 2000-ért. Aki megveszi, ne telepítse fel, hanem töltse le az United Forever Patchet a lenti linkről és azt rakja csak fel!

Összességében: Ez egy nagyszerű autós játék, méghozzá ingyen. Bárki, akinek egy kicsit is felkeltettem az érdeklődését, nézze meg feltétlenül!!

Nations Forever:
http://www.trackmania.com/en/index.php?lang=en&rub=downloads_info&id=17
United Forever (eredeti CD kulcs kell!):
http://www.trackmania.com/en/index.php?lang=en&rub=downloads_info&id=13

Glerikud

Helyzetjelentés kapitány!

Posted in Közlemény on Április 16, 2008 by Glerikud

Nos, mint azt már gondolom észrevettétek, a cikkek száma alaposan megcsappant. Már-már komolyan sírni kezdtünk, mikor szóba hoztam a februári virágzás után a márciust. Ennek oka többek között a lustaság, ihlet- és kedvhiány. Áprilisban belekezdtem egy hosszabb történet írásába, illetve már márciusban írtuk a Frank n’ George folytatását. Ezek közül kettő projekt le is állt. Szeretnénk visszatérni a rövidebb, egyéni cikkekhez és ha kell, ennek érdekében bármit megteszünk! Még cikkeket is írunk! Senki sem állíthat meg! Há-há-há!
Nah, szóval: Ha nem láttok cikket hetekig, vagy (jajj) még tovább, csak semmi pánik, csak tunyulunk (vagy épp nincs időnk írni).

Végezetül pedig egy kis történet, amit matekórán írtam:

—–
Csókos szájú B. maci

Egy nap a csókos szájú B. maci elment matekos mézet keresni. Talált is, csak sajnos a méhek nem akarták odaadni, azt mondták, sok munkájuk van benne. Erre B. maci fogta és MEGÖLTE először a testőrméhet, a kovácsméhet, a rendőrméhet és a földművesméhet. Ezután jött a traktorszerelőméh, az óvónéniméh, az eladóméh és végül a kőművesméh. Most már B. maci hozzáfért a mézhez. Jót lakmározott a matekos mézből, majd a bokorban csinált egy szép, szagos, barna egyenletet. A méhek bosszút forraltak! Ez még csak a kezdet!
—–

Glerikud